Épületgépészeti felújítás – a gazdaságos megoldás
Az elavult épületgépészeti rendszerek nagymértékben hozzá járulnak az energia fogyasztás drasztikus megnövekedéséhez, az egészségi állapotunk romlásához és a komfort érzetünk csökkenéséhez. Az idővel instabillá váló rendszerek pedig tűz- és életveszélyesek is lehetnek.
Az ilyen régi rendszerek esetében azonban már nem a rendszeres karbantartás, hanem inkább a teljes felújítás jelenti a megoldást. Az épületgépészeti felújítás során az egyes rendszereket korszerűekre cseréljük, így az eredetinél egy jóval nagyobb hatásfokon és gazdaságosabban működő rendszert tudunk kiépíteni.
Épületgépészeti felújítás – teljes körű szolgáltatás
A felújítás első fázisaként felmérjük a meglévő rendszert, majd a korszerű megoldásokat és a megváltozott igényeket figyelembe véve áttervezzük a teljes hálózatot. Korszerűsítésre és cserére kerül többek közt a víz-, a gáz- és a fűtés-, valamint a légtechnikai hálózat.
Jó tudni: az épületgépészeti felújítás költséges, de hosszú távon mindenképp kifizetődő megoldás. Egy jól átgondolt és precízen kivitelezett rendszer ugyanis optimális hatékonysággal működik.
Épületgépészeti felújítás – a jövő technológiája ma
A Gép-Top Kft. a jövőálló megoldások híve. Az épületgépészeti felújítás során legfőbb törekvésünk az olyan rendszerek kiépítése, melyek a meglévők mellett vagy helyett 100 %-os hatékonysággal tudnak működni. Ezt a hatékonyságot elsősorban munkatársaink szakértelmével, a kiterjedt partneri hálózatunkkal és a modern megoldásainkkal garantáljuk.
Igény esetén vállaljuk a smart rendszerek kiépítését és az épületgépészeti hálózatokkal való összekötését. Okos megoldásként tekintünk a fűtési- és légtechnikai rendszerek automatizált vezérlésére, a biztonságtechnikai rendszerek biztonságos távelérésére és az internet alapú technológiára.
Válasszon minket a felújítási munkálatok ellátására, ha:
- korszerű megoldásokra vágyik
- egyszerűsíteni szeretné az életét
- csökkentené az üzemeltetési költségeit
- megbízható kivitelezőt keres
Épületgépészeti felújítást vállalunk:
- üzletközpontok esetében
- ipari létesítményekben, gyártósorokon és csarnokokban
- szolgáltató épületekben és iroda házakban
Jó tudni: a Gép-Top Kft. az ország teljes területén belül ellátja az épületgépészeti kivitelezési szolgáltatást.
Bővebb információért hívjon minket 36 20 922 3920-as telefon számon vagy írjon nekünk üzenetet.